A Whiskeyről

A whisky történetének kezdeteit homály fedi. Úgy tűnik, először a kínaiak végeztek lepárlást, majd a tudományuk eljutott Indiába és a Közép-Keletre, sőt még azon is túl. I. sz. 23-79 táján Pinny the Elder a lepárlás alapjait említi, amikor a gyantából történő terpentinkészítést írja le. Az egyiptomiak az i. sz. 3. évszázadban bort és gyógynövényeket desztilláltak egy, a 10. században Salernóban élt patikárius pedig az orvosi iskola megbízásából borból, gyógyfüvekből és gabonafélékből készített párlatokat. Mai tudásunk szerint alkoholos párlatokat csak a 11. századtól kezdve állítottak elő, ekkor jelentek meg az első berendezések, amelyekkel az üstből felszálló gőzt lehűtve újból folyadékot nyertek.

 Skócia

Az első írott feljegyzés a skót kincstári lajstromban található 1494-ből: „ nyolc boli maláta John Cor barát számára, hogy aqua vitae-t (élet vízét) készítsen belőle”. Egy boli nagyjából 150 kg-nak megfelelő mértékegység volt.

Skóciai lepárlóit először 1690-ban említenek, ekkor jelenik meg elsőként a Culioden Ferintosh lepárlóüzem neve a feljegyzéseikben. Nyilvánvaló azonban, hogy ezt megelőzően már legalább 50 évvel sok gazda készített kereskedelmi mennyiségben whiskyt, hiszen nyoma van, hogy 1640-ben a skót parlament adót vetett ki az „aqua vitae”-re és más erős alkoholokra, mégpedig 2/8 denariust gallononként.

A lepárlók csak akkor fizettek adót, ha eladták a whiskyjüket. A termelés először helyi közösségekben zajlott, s a közösség tagjai maguk közt osztották szét a párlatot. Attól kezdve, hogy felmerült a többlettermelés igénye, a többletjövedelem reményében a felesleget a környező területeken kezdték értékesíteni. 1579-re már számtalan skóciai lepárlóüzemről tudunk. A 17. század végéig a legtöbb lepárlóüzem kisméretű volt. Az egyetlen, ami összekötötte őket, az volt, hogy a lepárlás vonzotta az adóztatást.

1707-ben Anglia és Skócia egyesítésével a kormány összhangba kívánta hozni a skót adótörvényeket az angliaiakkal, amit azonban nem sikerült teljesen végrehajtani. 1763-ban a gintörvény abból a megfontolásból született, hogy visszaszorítsa Angliában a szeszfogyasztást – de a törvény hatálya Skóciára nem terjedt ki. Ennek eredményeképpen megnövekedett a skót uisge beatha (kelta nyelven a whisky) termelése, és talán nem véletlen, hogy a legfőbb felvevőpiaca éppen Anglia lett. A skót lepárlóüzemek, különösen a jó közlekedési viszonyokkal rendelkező lowlandi (skót alföldi) lepárlók hamarosan fejlődésnek indultak, és egyre több nagyüzem alakult ki.

1756-ban különösen rossz volt a gabonatermés, így egészen 1760-ig betiltották a szeszfőzést. A tilalom csak az engedéllyel rendelkező szeszfőzdéket érintette, míg a magánkézben lévő házi lepárlók saját célra továbbra is folytathatták tevékenységüket. A következő évek során újabb és újabb törvények születtek: egyesek bizonyos területeken legalizálták a szeszfőzdéket, míg mások hatására az illegális lepárlás kezdett teret hódítani. Az adóbehajtó kijátszása nemzeti sporttá vált, különösen a skót felföldön, a whiskygyártásról híres Highland (Felső-Skócia) területén.

A Milton Duff lepárló Glen of Pluscardenben, hegyek háromszögében fekszik. A helyi lepárlók túljártak az adóbehajtók eszén: ha valamelyikük megneszelte, hogy közelednek, jól látható helyre kitett a legközelebbi hegyre egy zászlót. Az egyik lelkiismeretes finánc rájött a turpisságra, elrejtőzött a hegyekben, és akkor csapott le a falura, amikor a férfiak biztonságos távolban, a földeken dolgoztak. Éppen akkor lépett a házba, amikor a gazda felesége összeállította a lepárlóberendezést. Szerencsétlenségére a gazda felesége keménykötésű, a fináncnál jóval nagyobb termetű asszonyság volt – és azóta nyomát sem látták a férfinak a környéken.

Magát a lepárlóberendezést nem nehéz szétszedni és összeállítani, ám a készterméket annál nehezebb elrejteni. Az egyik anekdota arról szól, hogy Magnus Eunson, az Orkney szigetén található Highland Park lelkésze, aki mellesleg lepárlással is foglalkozott, többnyire a templomban rejtegette a whiskys hordókat. Amikor meghallotta, hogy fináncok járnak a környéken, kimenekítette a hordókat a saját házába, és letakarta egy fehér lepellel. Amíg a fináncok átkutatták a templomot, addig Eunson és csapata egy koporsófedelet tett a lepel alá, és temetési szertartásba kezdett. Az egyik ember suttogni kezdte, hogy a halál oka himlő volt, és ez éppen elég volt a fináncoknak ahhoz, hogy hanyatt-homlok meneküljenek a helyszínről.

A lowlandi lepárlók kemény időket éltek meg az angol lepárlók érdekeinek védelmére hozott 1788-as lowlandi engedélyeztetési törvény bevezetése után. Még a legnagyobb konszernek is bajba kerültek.

A 18. század végére kétféle whiskyt gyártottak Skóciában – az egyik a malátawhisky (a malt), amelyhez malátából erjesztettek alkoholt, a másik pedig a gabonawhisky, amely maláta hozzáadása nélkül készült. A malátawhiskyt többnyire a highlandi és a szigeteken található kisebb lepárlókban és leginkább illegálisan gyártották, a gabonawhiskyt pedig tőként az engedéllyel rendelkező, nagyobb méretű lowlandi lepárlókban állították elő.

1623-ban a parlamenti vizsgálóbizottság javaslatára bevezették a fogyasztási adót, ami végre előmozdította a legális lepárlók elterjedését. Mérsékelték az adókat, ellenben jelentősen megbüntették az engedély nélkül működő szeszfőzdéket. Elsőként a The Glenlivet gyártója, John Smith váltotta ki az engedélyt a földesura, Duke of Gordon támogatásával. John Smith elhatározása, hogy a Glenlivet gyártását legális keretek közé tereli, nem aratott osztatlan tetszést a környezetében. Mindenesetre 1825-re már 263 engedéllyel rendelkező lepárló működött, és egyre többen követték John Smith példáját. A mai napig számos olyan skót malátawhisky-lepárlóüzem létezik, amelyek ebben az időben kezdték meg működésüket.

A lepárlóüzemek nagy része hordóban adta el a terméket viszonteladóknak és kiskereskedőknek, akik aztán palackozva árulták a nagyközönségnek. A kiskereskedők közül sokat az iparág vezércsillagává váltak, különösen a kevert whisky elterjedésével: gondoljunk csak a Chivas fivérek, Arthur Bell, William Teacher vagy John Devar nevére. Egy 1855-ös keltezésű vizsgálóbizottsági jelentés szerint apiac szegényebb végén bevett gyakorlat volt, hogy a whisky más termékekkel keverték össze, hogy jobban eladható legyen.

A jó márka kialakításához rendkívül fontos, hogy a végterméket folyamatos ellenőrzésnek vessék alá, és a minősége, íze és színe mindig ugyanolyan legyen. Ez nehéz feladat, mert minden egyes hordóból kikerülő whisky más és más. Ebből következően a lepárlók mindig házasítják néhány kiválasztott hordó tartalmát, és így alakulnak ki az egyes lepárlókra jellemző „egyedi maltok”. Korábban a kiskereskedők nagymértékben függtek a lepárlóktól, akik nem mindig produkáltak egyenletes minőségű termékeket, ezért tulajdonképpen csak azóta beszélhetünk egyenletes minőségről, amióta a kiskereskedők kiépítették a saját készleteiket. A jelenséget először Andrew Usher publikálta 1821-ben, és ő fejlesztette ki 1860-ra a whiskykeverés művészetét a The Glenlivet válogatott hordóiból összeállított első whiskymárkájával, az Usher’s Old Vatted Glenlivettel. A nagyközönség szemében akkor lett becses kincs a whisky, amikor Viktória királynő érdeklődni kezdett minden iránt, ami Skóciából származik. Az európai szőlőültetvényeket sújtó filoxériavészt (1879-86) követően jelentősen visszaesett a konyaktermelés, ami szintén jót tett a skót whisky előretörésének.

A lepárlók egyre csak keresték a gyorsabb, folyamatos működésre képes lepárlási módszereket. Az első eljárást 1827-ben vezette be Robert Stein a Kilbagie lepárlóban. Aeneas Coffey 1930-ban kifejlesztett lepárlóberendezése egy korábbi Stein-modell továbbfejlesztett változata. 1860-ban Stein a korábban használatos fa helyett rézből készítette az üstöt, ami a mai napig széles körben alkalmazott módszer.

Ebben az időszakban a skót whiskyipar hatalmas fejlődésen ment keresztül, a legnagyobb viszonteladók William Teacher, George Ballantine, Johnnie Walker és a Chivas fivérek voltak. 1963-ig csak néhány vállalat értékesített single maltokat- az első single malt márkát a Glenfiddich dobta piacra. Ma 10 000 ember dolgozik közvetlenül a skót whiskyiparban, és további 41 000 skóciai munkavállaló kötődik közvetve az iparághoz.

Megnyitottunk
A Drink Island Kft., mint a Drink Island Büfé és Whisky Bár üzemeltetője 2010 novemberében alakult. A cég fő tevékenységi köre éttermi, mozgó vendéglátás, melynek keretében a 1123. Budapest, Alkotás utca 17-19. szám alatti vendéglátóhelyet működteti. bővebben...